Fűre lépni szabad!

Kategória: Vélemények

Igazi érték

Amikor a vendégek úgy köszönik meg a szállást, hogy szednek egy csokor virágot, többet ér minden eladott éjszakánál. Jó, tudom pénzből élünk, és én is pénzért adom ki a vendégházunk. De ilyenkor az jut eszembe, hogy amikor ezt a csokrot szedték, akkor ott voltam a gondolataikban azzal a céllal, hogy örömöt okozzanak nekem. S ez azt jelenti, hogy át tudtam adni azt az érzést, amilyen izgatottan várom a vendégeket, ahogy próbálok rájuk hangolódni, vajon milyen kis apróságnak örülnének, mert ezek az apróságok a legfontosabbak az életben. Sokat adott ez a csokor virág!

KÖSZÖNÖM!

Vidéki hangulat

„Ez a hely visszahozza a régi szép időket…”

Megmelengette a szívemet ez az írás, ami a fali üzenő táblán várt a vendégház konyhájában. Nem vagyok vendéglátós. Három gyermekes anya vagyok, s pedagógus. Amikor vendéget várok rájuk hangolódom, valójában úgy mint a gyermekekre, akiket fejlesztek, vagyis inkább csak olyan környezetet teszek köréjük, amiben fejlődhetnek. Az Evetesnél is ez a célom. Olyan harmonikus környezetet létrehozni, amiben egyszerűen csak jó lenni. Ezért mindig átgondolom mivel tudnék örömet okozni az éppen hozzánk látogatóknak. Remélem még sok vendégnek a kedvébe tudok járni, s belecsempészhetem életükbe a vidék hangulatát…

Itt garantált a pihentető alvás

Egyik vendégünk írta Rólunk:
„A házigazda nagyon kedves, pár percre lakik a vendégháztól ugyanebben az utcában és mindenben nagyon segítőkész.
Hidegkúton nagyon jó a levegő és ami a legfontosabb, olyan kényelmes az ágy és kellemes az ágynemű, hogy a férjemnek ilyen ágyneműt kellett vennem, mert otthon nem aludt olyan jó, mint itt.”